2014. június 6-án nyitotta meg kapuit a Balatonakaliban épült, 760 m2 eladóterű új CBA Príma üzletház, az első „A Vidék Minősége- Éltető Balaton-felvidék” védjegyet kapott üzlet.
CBA Príma Fék ABC vezetője, Tóth Béla az Éltető Balaton-felvidékért Egyesületnek is elnökségi tagja. Ez az első olyan szupermarket az országban, ahol az adott terület kistermelői, kisvállalkozói termékei vannak a kiemelt polcokon, nem pedig a nagyipari társaiké.
Az üzlet már megjelenésében is egyedülálló, hiszen a teljes belső arculat a Balaton-felvidéki tájat, gazdálkodást és a védjegyes termékeket tükrözi. Nyitásra közel 50 fajta, védjeggyel ellátott termék kerül a polcokra.
Olyan ez az üzlet, ahová megéri betérni már csak azért is, hogy kedvet kapjunk egy jó kis kirándulásra, ahová rögtön magunkkal vihetjük a helyi ízeket is. Így még sokkal egészségesebb egy jót harapni az éltető Balaton-felvidék levegőjéből.
Az Egyesület által koordinált helyi termékeket és szolgáltatásokat népszerűsítő védjegy program kapcsán még további három, különböző típusú bolt is bevonásra kerül az értékesítő hálózatba és más területekről is egyre nagyobb az érdeklődés a védjegyes termékek iránt.
Legyen Ön is vásárlója az Éltető Balaton-felvidék védjegyes termékeknek, szolgáltatásoknak.